A

HATVANI családok

honlapja
Csak a mással megosztott tudás - igazi tudás.
Nagyapám, Nemesi Péter

A Heves vármegyei Hatvaniak
Ez az írás legelőször a Matrikula 2014-3 számában jelent meg (34.-52. o.).

A Heves vármegyei Hatvaniak

 

A Heves vármegyei Hatvaniakkal keveset találkozunk a szakirodalomban, mivelhogy nem játszottak országos jelentőségű szerepet. Annál többet foglalkozik a szakirodalom a Horváti (olykor Horváthy, Horwaty, stb.) családdal, mely részt vett, sőt vezető szerepet játszott Nagy Lajos özvegye, Erzsébet királyné és lánya, Mária királynő elleni összeesküvésben. Engel Pál volt az első, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a két család szoros rokoni kapcsolatban van egymással[1]. Pontosabban fogalmazva: a Heves megyei Hatvaniak a Horvátiak egy ágának tekinthetők. A kapcsolatot a két család között az a Horváti Miklós udvari lovag testesíti meg, akinek apja, Horváti István nem vett részt a királyi család elleni összeesküvésben.

Horváti Istvánt és családját, eltérően testvéreitől, Pál zágrábi püspöktől, János macsói bántól és Lászlótól, nem sújtotta a száműzetés, a kivégzés és a vagyonelkobzás. Egy 1387. szeptember 14-én Mária királynő által kiadott adománylevélből[2] megtudjuk, hogy a hűtlen Horwaty-i Péter fiaitól: Pál püspöktől, János macsói bántól és Lászlótól elkobzott birtokokat, kivéve Horwaty-i Péter fia István részeit, a néhai Garai Miklós nádor fiainak, Miklós macsói bánnak és Jánosnak adományozza. Az adománylevél részletesen leírja a Horvátiak összeesküvését, Mária királynő és anyja, Erzsébet királyné a boszniai és zágrábi püspökség területen elszenvedett viszontagságait, Erzsébet királyné megöletését és a néhai Garai Miklós nádor halálának körülményeit. A történet ismert, ezért ennek részletezésére nem térek ki. Természetesen az adománylevél felsorolja az adományozott birtokokat is. Idézet az adománylevél regesztájából: „castrum Zenthlerynch és villa Zenthlerynch, possessiones Peretych, Zath, Apaty cum tributo seu vado (portu) Danubii, Horwaty (Horwati), Nogfalw cum tributo (telonio), Hozywfalw, Markosy, Gayalya, Pazkoch (Pazkolch) Valkó megyében, Oryhoch Pozsega megyében, Bantha, Orbazpalotaya, Mortalyius (Mortalyus), Feldwar és patro-natus monasterii de Ders Bács megyében”.

Ez a felsorolás azért fontos számunkra, mert kiderül, hogy a Horvátiak Valkó, Pozsega és Bács megyékben voltak birtokosok és ez a megállapítás érvényes a vagyonelkobzással nem sújtott Horváti Istvánra is. A Valkó megyei Szentlőrinc várat és az azonos nevű települést (castrum Zenthlerynch és villa Zenthlerynch) - ma Podgrađe Horvátországban Vukovár-Szerémség megyében - háromnegyed részben elvesztették a Horváti fivérek, negyedrésze azonban megmaradt Istvánnak.

 

Horváti/Lublói/Nagyhatvani/Hatvani Miklós és László

 

Horváti István fiai, János, László és Miklós apjuktól örökölték Szentlőrinc vár és település negyedrészét. 1395-ben átengedték Zsigmond királynak, aki ezt a néhai Garai Miklós nádor fiainak adományozta[3]. Az okiratban ekkor még a Horváti nevet viseli a három testvér: birtokrészek, „melyeket a király csere fejében szerzett meg Horuathy-i Péter fia István fiaitól: Jánostól, az egri egyház zempléni főesperestől, továbbá Miklós és László mesterektől”. A három testvér cserébe megkapta a Szepes megyei Lubló várát (ma Ólubló, szlovákul Stará L’ubovňa városban, Szlovákiában).

Horváti Miklós és László testvére 1403-ban belekeveredtek a Zsigmond ellen irányuló felkelésbe és Durazzói Károly fiát, Nápolyi Lászlót támogatták. A vagyonuk „Horwathy-i (dictus) István fiai: Miklós, László és rokonságuk hűtlensége miatt háramlottak ad manus regias, büntetésül elvéve azokat tőlük, akár királyi adományból és hozzájárulással, akár zálog gyanánt voltak a kezükben” [4]. Egy másik okmányból[5] megtudjuk, hogy „a Fricsiek sárosmegyei Frics birtokát, mivel a hűtlen Lublói (de Lyblyo) Miklóshoz csatlakoztak” Zsigmond elkobozta és másnak adományozta. Mindkét okiratot 1403. november 5-én adták ki Székesfehérvárott, mégis Miklós az elsőben Horváti, a másodikban Lublói névvel szerepel.

A felkelés leverése után Zsigmond kegyelemben részesíti a hozzá visszatért felkelőket. Miklós és László hűséget esküdnek Zsigmondnak, így elkerülik nagybátyjaik sorsát és birtokaikat sem veszítik el. Ellenkezőleg, Miklós megnyeri Zsigmond bizalmát, aki felveszi udvarába, képviseletében több külföldi útra küldi diplomáciai megbízatással, és többször felveszi kíséretébe, amikor külföldön jár.

1412. március 10. és 21. között Zsigmond Lublón találkozik II. Ulászló lengyel királlyal és megköti a lublói szerződés néven ismert egyezményt. A szerződés értelmében Magyarország és Lengyelország védő és támadó háború esetére szövetséget köt, a két király közti vitát képező Galícia Ulászló birtokában marad, és valamelyikük halála után öt évvel a két ország főurai döntik majd el, melyik országhoz fog tartozni. Ugyanez a szerződés foglalkozik Moldvával is. Ulászló 1399-ben elhunyt felesége, I. (Nagy) Lajos király lánya, Hedvig (Jadwiga) lengyel királynő öröksége révén, saját hűbéresének tekintette a magyar koronának hűbérrel tartozó Moldvát. Bátorítására 1411-ben Jó Sándor (Alexandru cel Bun) moldvai vajda véd- és dacszövetséget kötött Ulászlóval. A lublói szerződésben a két király megegyezik, hogy Jó Sándor Ulászló hűbérese marad, de valahányszor Zsigmond hadba áll a törökökkel, köteles hadaival Zsigmondot segíteni, ellenkező esetben Moldvát felosztják a két király közt.[6]

A lublói tárgyalások alatt Lublói Miklós volt a várnagy, és ebben a minőségében legjobb alkalma volt tanúbizonyságot tenni szervező és diplomáciai képességeiről, hogy megérdemelte a király megelőlegezett bizalmát. Tudjuk, hogy a tárgyalások után a két király és népes kísérete először Kassára ment, ahol a húsvéti ünnepeket töltötték, majd Nagyváradra mentek és Szent László sírjánál megerősítették a szerződést. Innen Budára mentek, ahova sok ország uralkodója vagy követe, külföldi és magyar főúr jött el és együtt ünnepelték a pünkösdöt. A sok ünneplés közben a háttérben folytak a diplomáciai tárgyalások is. Nincs adatunk arról, hogy Lublói Miklós követte Zsigmondot Budára, de későbbi tevékenysége ezt valószínűvé teszi. Itt vagy a lublói tárgyalások alkalmával találkozhatott Berzeviczi Pohárnok Istvánnal, Zsigmond király és (Cillei) Borbála királyné egy másik bizalmasával, akiről később még szó esik.

Miután 1409-ben Nápolyi László jogtalanul eladta Dalmáciát a Velencei Köztársaságnak, Zsigmond megpróbálta diplomáciai úton visszaszerezni, de nem járt sikerrel. Miután a lublói szerződés békét biztosított Lengyelországgal, Zsigmond haddal kívánta Velencét jobb belátásra bírni, de ehhez a vállalkozáshoz pénzre volt szüksége. Ezért 1412. november 8-án 37000 „széles prágai garasért” elzálogosított Ulászló lengyel királynak tizenhármat a huszonnégy szepesi városból, és ezen felül még Gnézda, Podolin és Lubló várost és a várat is. Lubló várában helyt kapott az új zálogbirtokos politikai helytartója, a sztaroszta, és egy új várnagy. Lublói Miklóst bizonyára kárpótolta a király, de erről nem maradt ránk semmilyen oklevél. Lehetséges, hogy ekkor kapta Miklós a királytól a Heves megyei Nagyhatvan vagy Hatvan mezővárost, de az is lehetséges, hogy más adományt kapott és a Heves megyei birtokokat örökség alapján bírta.

Zsigmond király 1412. és 1414. között (a pontos keltezést a szakirodalom nem ismeri) XXIII. János ellenpápához írt levelében[7] Miklós ismét Lublói névvel szerepel: „nobilis Nicolaus filius Stephani de Lyblowi aule nostre miles fidelis dilectus”. Későbbi okmányokban Miklós már nem viseli ezt a nevet, hanem a Nagyhatvani vagy Hatvani birtoknévvel szerepel. Ezért feltételezhetjük, hogy a levél a tizenhárom szepesi város zálogba adása előtt, azaz 1412. november 8-a előtt íródott.

Zsigmond 1410 óta német király is volt és ebben a minőségében összehívta a konstanzi zsinatot (1414. nov. 5. - 1418. ápr. 22.), amelynek elsődleges feladata az egyházszakadással fenyegető helyzet felszámolása volt. A zsinatra számos főúr és lovag elkísérte, többek között Miklós udvari lovag is[8]. A zsinat alatt Zsigmond felkeresi a francia és az angol uralkodót és tárgyal velük. Amint látni fogjuk, Miklós lovag mindenhova elkíséri.

1416. február 3-án Lyonban relátorként találjuk a király társaságában[9]: relatio Nicolai filii Stephani de Hothwan. Itt Miklós már a Hatvani nevet viseli. Ez az első alkalom, amikor Miklós a Hatvani birtoknevet használja.

A zsinat időszakában 1416. május 1-től augusztus 23-ig Zsigmond népes kísérettel Angliában tartózkodott és tárgyalásokat folytatott V. Henrik angol királlyal. Ide is elkíséri Miklós a királyt, aki innen Garai Miklós nádor vezetésével egy küldöttséget meneszt a francia királyhoz. Erről Zsigmond egy augusztus 13. és 15. közt Canterburyból Vilmos bajor hercegnek küldött leveléből[10] értesülünk. A küldöttség tagjai között a levél felsorolja Makrai Benedek milest, mindkét jog doktorát, és Hatvani Mikós milest.

Három héttel később Zsigmond V. Henrik kíséretében az abban az időben angol fennhatóság alatt álló Calaisban tartózkodik. Itt veszi kézhez szeptember 7-én János esztergomi és András kalocsai érsekek levelét, amelyben tudatják a királlyal, hogy augusztus 23-án az elzászi Schlettstadtban (franciául Sélestat) lesznek, majd onnan Bázelbe szándékoznak menni. Ezt a levelet nem ismerjük, de Zsigmond másnapi válaszleveléből[11] értesülünk róla. A válaszlevél címzettjei János esztergomi és András kalocsai érsek, Perényi Péter, Garai Miklós, Orsini Bertold, Brunoro della Scala, Visconti Giancarlo, Makrai Benedek és Nagyhatvani István fia Miklós.

Ugyanezen a napon (1416. szept. 8.) Zsigmond levélben[12] tájékoztatja a zsinatot, hogy a francia-angol béke érdekében Angliába átmenve, a párizsi tárgyalásokat Garai nádorára, Orsini Bertoldra, Brunorius de Scalára, Visconti János Károlyra, valamint Makrai Benedek mindkét jog licenciátusára és Nagyhatvani István fiára: Miklósra, a királyi udvar lovagjaira bízta.

A Hatvani, illetve Nagyhatvani birtoknév a Heves megyei Hatvan mezővárosra utal. Itt, de a Pest megyei Gödöllőn, Besnyőn és más helyeken is voltak a Hatvaniak birtokai. Egy 1416. április 26-án kelt okmányból például megtudjuk, hogy „Hathuan-i István fiai: Miklós és László” igényt tartottak a Pest megyei „prope Budam levő Bessebew birtokra[13]. Ez az utolsó ismert oklevél, ami biztosan Hatvani István Miklós fiára vonatkozik.

Elmondhatjuk tehát Engel Pállal, hogy Miklós udvari lovag „három évtized alatt három különböző néven bukkan elénk az ország három különböző helyén”[14]. Ismerve a kor névhasználati szokását nem meglepő, hogy egy személy több nevet visel. Hatvani Miklós esetében bizonyára változatos, de nyugodtan mondhatjuk: kalandos életével magyarázhatjuk a gyakori névváltozást. Horváti-Hatvani Miklós az őse az 1430-as években már nem országos, de helyi jelentőségű szerepet játszó Heves megyei Hatvani családnak.

Noha Mikósra biztosan[15] vonatkozó további okiratot nem is tudunk felmutatni, László esetében több szerencsénk van.

A konstanzi zsinat alatt tett angliai utazása alkalmából Zsigmond király kíséretében találjuk Tamási János volt erdélyi vajdát (1403-1409), aki 1409-től 1416-ban bekövetkezett haláláig királyi ajtónállómester és udvarmester[16]. Egy 1418. szeptember 18-án a délnémet Ulm városában kiadott elismervényből[17] megtudjuk, hogy „Heinrich, Sohn des grossmächtigen Herrn Johannes von Thamasy Wäyda, Hofmeister des Römischen Königs Sigmund, und Latzlo, Sohn des Edlen Stephan vom Hadwan” elismerik, hogy Lajos bajor hercegtől 70 rajnai forintot kaptak kölcsön és kötelezik magukat, hogy vízkeresztig visszafizetik.

Természetesen Tamási Henrik és Hatvani László nem voltak tagjai Zsigmond király hivatalos kíséretének. De úgy tűnik, hogy a kíséret hivatalos tagjai családtagokat és familiárisokat magukkal vittek. Így Tamási János udvarmestert elkísérte Henrik fia, és Hatvani Miklós udvari lovagot elkísérte László öccse.

 

A Horvátiak

 

A Horvátiak eredetéről a szakirodalomban két elmélet ismeretes. Legkevésbé valószínű Wilczek Ede állítása, miszerint Nagy Lajos koráig a Horváti család „egész ismeretlen és szegény volt, még nemességéhez is kétely fér, és csak Lajos király uralmának utolsó idejében vergődött hirtelen nagy jelenőségre és hatalomra, minthogy több tagja majdnem egyszerre magas és befolyásos állásban tűnik fel”[18]. A család hirtelen felemelkedését Wilczek Ede a Horvátiak és az Anjouk közti rokoni kapcsolattal magyarázza. Szerinte Horváti János macsói bán, az összeesküvők feje Anjou Lajos durazzói herceg törvénytelen fia, és így III. Károly nápolyi király féltestvére lett volna. Horváti János macsói bán vezette összeesküvés hozta a magyar királyi trónra Károlyt, aki II. Károly néven 1385. december 31. és 1386. február 24. között, Mária királynő uralkodása alatt (1382-1395) ellenkirály volt. Ezt a származáselméletet átveszi Wilczek Edétől Siebmacher címeres könyve[19] is. Bizonyítékot nem mutat be, állítását a Horvátiak címerében található Anjou liliommal véli bizonyítottnak, de a címer eredetét sem igazolja.

Wertner Mór[20] és Engel Pál[21] ellenben a Horvátiakat a Báncsa nemzetségből (de genere Bancha) származtatja. Ezek szerint Horváti Péter, István apja az első, aki a Horváti nevet viseli. 1348. március 31-én Nagy Lajos által kiadott oklevélben[22] mint magister Petrus filius Pauli de Horwaty szerepel. A család birtoknevét a korabeli Valkó megye Horváti településtől vette. Nem tudjuk, hogy örökség, adomány vagy vásárlás jogán jutottak-e ehhez a birtokhoz, de amint láttuk, több birtokuk volt ebben a megyében, és volt birtokuk Pozsega és Bács megyében is. A Horváti család a kor egyik legtekintélyesebb és legvagyonosabb nemes családja volt[23].

Horváti Péterről tudjuk, hogy 1351-ben a Bács város mellett megtartott megyei közgyűlésen a Valkó megyei nemeseket képviselte[24]. Ebben az okiratban „magister Petrus filius Pauli filii Thome dicti Aranyas de Horwati” néven szerepel. 1355-ben egy peres ügyben szerepel[25].

Mint már említettük, Horváti Péternek négy fia volt: Pál, János, I. László és István. Pál 1379 és 1385 között zágrábi püspök volt. János 1376 és 1381 között macsói bán volt. I. László testvérükkel együtt ők voltak az Erzsébet királyné és Mária királynő ellen irányuló összeesküvés vezetői. Ezen összeesküvés leverése után vagyonukat elvesztették, Pál földönfutóvá lett és valószínűleg Nápolyba menekült, ahol meghalt. Jánost bujdosás közben elfogták és Pécsett kivégezték. I. Lászlóról nincs további értesülésünk.

Láttuk[26], hogy Horváti Istvánnak három fia volt: János, aki zempléni főesperes volt, Miklós udvari lovag, aki elsőként használja a Hatvani nevet és II. László magister.

Jánosról tudjuk, hogy 1395 és 1403 között zempléni főesperes és egri vikárius volt és az országos tanács meghagyásából ebben a tisztégében több vitás birtokügyben intézkedett.[27]

Láttuk, hogy II. László is használta a Hatvani nevet[28].

A Heves megyei Hatvan (akkor Nagyhatvannak is nevezett) mezővárosban a földesúri jog gyakorlása mellett, az akkor itt fennállott Szent Margit vértanúról elnevezett premontrei prépostság kegyúri jogát is a Nagyhatvani család gyakorolta[29].

A Horváti család ezután már nem játszik országos jelentőségű szerepet. A család nemzedékrendjét a Függelékben közlöm.

 

A Báncsa nem vagy a Báncsaiak

 

Horváti Péterről, az elsőről, aki a Horváti nevet viseli, láttuk, hogy Pál mester fia és Aranyas Tamás unokája volt. Karácsonyi János[30] és Engel Pál[31] szerint, Pál és Tamás a Báncsa nemhez tartoztak. A Báncsa (vagy Bancsa, de genere Bancha) nem genealógiáját e két szerző idézett munkája és Wertner Mór említett cikke nyomán ismertetem. A Báncsa nem nemzedékrendjét Engel Pál idézett munkája alapján, a Függelékben közlöm.

A Báncsa nemzetség őséről szinte semmit nem tudunk, de a szakirodalom egyetért abban, hogy az Árpád-kori Bács megyében található Báncsa vagy Bánca nevű település az ő nevéből ered.

Az elsők, akiket név szerint ismerünk a Báncsa nemzetségből, egy testvérpár: I. Orbász comes és I. Beke vagy Benedek.

I. Orbász 1213-ban[32] comes, de 1232-ben már nem él[33], mert I. István nevű fia, az esztergomi érsek ebben az évben Szent Luca tiszteletére egy oltárt hoz létre apja lelki üdvösségére az esztergomi bazilikában: in porticu maioris Ecclesiae nostrae Strigoniensis altare in honorem B. Luciae Virginis erigi fecissemus, pro remedio animae bonae memoriae Comitis Orbazy, Patris nostri, cuius corpus in ipsa porticu in Domino requiescit”. I. Orbásznak három fia volt: I. István, Bencenc vagy Vince és I. Péter.

I. Orbász fia I. István ragyogó egyházi pályát futott be. 1238-ban bácsi prépost, 1238 és 1240 között titeli prépost, 1240 és 1242 között váci püspök, 1242 és 1252 között esztergomi érsek, végül 1252-től 1266-ban vagy 1268-ban Rómában bekövetkezett haláláig praenestei[34] püspök és bíboros. Ő az első magyar bíboros, akiről tudunk[35]. Bácsi prépostsága alatt IV. Béla király kancellárja és ezt a tisztséget megtartja későbbi egyházi tisztségei mellett is 1252-ig. 1241-ben elkísérte a királyt II. Frigyes osztrák herceghez. Faenzában II. Frigyes római császártól és Rómában IX. Gergely pápától hasztalanul kért segítséget a tatárok ellen.

Bencencről tudjuk, hogy 1244-ben esztergomi ispán volt[36]. Felesége Kórógyi Keled comes lánya volt[37].

I. Péterről tudjuk, hogy ő is comes volt[38].

I. Bekének két fiáról tudunk: Lampertről és Dénesről. Lampert gyerekeiről nem tudunk, Dénesnek pedig egy fiáról, II. Bekéről emlékeznek meg az okiratok.

Bencencnek két fia volt: II. István és Keled. I. Péternek is két fia volt: II. Orbász és Tamás. I. István rangjánál és tisztségeinél fogva abban a szerencsés helyzetben volt, hogy erőteljesen támogathatta Bencenc és I. Péter testvéreit és unokaöccseit. II. Istvánt Bolognában taníttatta, majd megszerezte neki a pozsonyi prépostságot, II. Orbásznak pedig a pozsegai prépostságot. 1266-tól II. István kalocsai érsek.

I. István érseksége alatt a Báncsaiak több birtokot szereztek az ország északi megyéiben, főleg Gömör megyében.

Tamással már találkoztunk[39]: ő az Aranyas melléknevet viselte. Fia, Pál mester az utolsó, aki még a Báncsa származásnevet viseli: fiát, II. Pétert már Horváti Péterként ismeri a történelem.

 

A Heves megyei Hatvaniak

 

Láttuk, hogy a Heves megyei Hatvaniak őse a Báncsa nembeli (de genere Bancha) Miklós, aki először Horváti, majd Lublói és végül Nagyhatvani vagy Hatvani vezetéknevet viselt.

Hatvani Miklós fiáról tudjuk, hogy Mátyásnak hívták, 1430-ban[40] és 1432-ben az udvar tagja[41] volt. Ezeket a fontos tisztségeket természetesen ekkor már bizonyára elhunyt apja pártfogásának is köszönhette, aki a tízes évektől kezdve Zsigmond király hűséges lovagja, diplomatája és tanácsadója volt. 1440-ben azon országnagyok közé tartozott, akik megbízottjaik – Simon veszprémi püspök, Újlaki Miklós macsói bán, Pelsőczi Imre székely ispán és Héderváry Lőrinc nádor fia, István – által Ulászló lengyel királyt meghívják a magyar trónra[42]. Tevékenységéről nem tudunk közelebbit, de házassága Berzeviczi Apollóniával arról tanúskodik, hogy a kor legbefolyásosabb és legelőkelőbb társaságában elfogadott volt. Ugyanis apósa a szakirodalomban jól ismert Berzeviczi (vagy Berzeviczei) Pohárnok István[43].

Berzeviczi Pohárnok István ugyanúgy mint Hatvani Miklós, Zsigmond udvari vitézeként (aulae miles) kezdte el pályáját. Hosszú pályáján négy király alatt hűségesen és teljes odaadással szolgált. Számos diplomáciai és hadi vállalkozásban vett részt. Zsigmond király megbízásából a lublói szerződés értelmében többször volt Moldvában követségben. 1427-ben Zsigmond hűbérúri kötelességeként hadjáratot indított Havasalföldre, hogy az elűzött Dán vajdát visszahelyezze trónjára, miután a vajdát Radul (Radu) török segítséggel elűzte. A hadjáratban székely és szász csapatok mellett magyar csapatok is részt vettek, egyik vezetőjük Berzeviczi Pohárnok István volt. Ezért és más szolgálatáért, amit a husziták elleni csatákban tanúsított, 1435-ben Zsigmond király hűséges katonájának („fidelis nostri sincere dilecti Egregii Stephani Pohárnok, filii Thomae de Berzewiche, aulae nostrae militis”) adományozza a Borsod megyei Nyárád birtokot („possessionem nostram regalem Nyaragh vocatam, in Comitatu Borsod situatam, - praefato Stephano Poharnok - dedimus, donauimus et contulimus, immo damus, donamus et conferimus iure perpetuo et irreuocabiliter possidendam”)[44]. Erről a birtokról később még szó lesz. Albert és I. Ulászló királyok alatt Berzeviczi Pohárnok István 1438 és 1443 között a király főajtónállómestere (magister janitorum), 1445-ben a jászok kapitánya és Heves megye ispánja. 1462 és 1465 között halt meg. Egyazon generációhoz tartozott Hatvani Miklóssal.

Hatvani Mátyás sem élt már 1465-ben. Ebben az évben Simon esztergomi vikárius figyelmezteti Berzeviczi Szaniszlót, hogy adja vissza Berzeviczi Pohárnok István lányainak, Apollóniának, Hatvani Mátyás özvegyének és Erzsébetnek, Scenna János feleségének az általa jogtalanul elfoglalt birtokokat, amit azok hitbér, jegyajándék és leánynegyed címen sajátjuknak mondtak[45].

Az 1433. évi pozsonyi országgyűlés XXX. törvénycikke által név szerint felsorolt tiszti, egyházi és főnemesi zászlósurak között megtaláljuk Hatvani (ott Hathvany) Mátyást is[46].

Hatvani Mátyásnak két fia volt: Gáspár és I. Menyhért. Róluk több okirat[47] is megemlékezik, mert 1451 és 1470 között a nyúl-szigeti apácákkal és a Rozgonyiakkal pereskedtek. Némely okiratban Gáspár és I. Menyhért a Bessenyő (Bessenew) birtokukról a Bessenew-i névvel szerepelnek.

Egy 1496-ban a szepesi káptalan által kiadott oklevélből[48] értesülünk Margit asszonyról, Hatvani (Nagh Hathwan-i) Mátyás lányáról, Sóvári Soós István sárosi főispán özvegyéről.

A fent említett Borsod megyei Nyárád Berzeviczi birtokot vagy annak egy részét, valószínűleg Berzeviczi Apollónia hozta a Hatvani családba, és ezt Mátyás gyerekei, Gáspár, I. Menyhért és Margit is örökölték. Erről két okirat is tanúskodik[49]: Az egyik 1482. április 9-én, a másik 1499. november 16-án kelt. A másodikból kiderül, hogy Hatvani Margitnak két lánya volt. A Nagy Iván által közölt sóvári Soós család családfájából[50] megtudjuk a két lány nevét, és azt az információt is kapjuk, sajnos a forrás megadása nélkül, hogy a két lánynak három fiútestvére volt. Ezek szerint Margit gyerekei: Simon, kinek felesége Semsei Borbála (Bora), Miklós, kinek felesége Hedvig özvegy Póos Mihályné, Ágnes Kún Kristófné, Katalin (Kata) Tibai Lénártné és László, kinek felesége idai Modrár Borbála (Bora).

Hatvani Gáspárnak két felesége volt. Az első Sebesi László Borbála lánya (1482 körül[51]), a második Kállay Vitéz János Katalin lánya (1493 körül[52]). Nincs értesülésünk az első házasságból született gyermekekről, a második házasságból pedig egy leánygyermekről tudunk, Dorottyáról.

Hatvani I. Menyhértnek csak egy fiáról tudunk: II. Menyhértről. Erről egy 1492. október 29-án kelt, számunkra nagyon fontos okiratból[53] értesülünk, amiből az is kiderül, hogy I. Menyhért ekkor már nem élt. A szóban forgó okiratra később visszatérek.

Egy 1500-ban II. Ulászló király Hont vármegyének címzett levelében[54] meghagyja, hogy vizsgálják ki kazai Gyulaffy (Gywlaffy de Kaza) Ferenc felesége, Erzsébet, Hatvani (de Hathwan) Menyhért felesége, Dorottya és Fussi (de Fyß) János felsége, Zsófia, néhai litvai Horváth (Horwath de Lythwa) Péter lányainak panaszát, miszerint özvegy anyjuk és nővérük, Katalin, gorsovai (de Gorsowa) Fanchy Orbán felesége, nem akarják apjuk birtokaiból részüket kiadni. Ebből a levélből értesülünk II. Menyhért feleségéről, litvai Horváth Dorottyáról.

Nézzük most meg az előbb említett, számunkra fontos oklevél regesztáját:

„Bathor-i István comes országbíró, erdélyi vajda és a székelyek ispánja bizonyítja, hogy eléje járultak egyrészt Andreas literatus, a budai vár udvarbírája, másrészt a néhai Hathwan-i Menyhértnek a fia Menyhért és bejelentették, hogy érett megfontolás után, az egymás iránt érzett testvéri szeretetből kifolyólag, összes javaikban, akár öröklöttek, akár zálogbirtokok, feküdjenek az ország bármely részén, egymást kölcsönösen osztályos testvérekké fogadták és összes alant felsorolandó javaikat egyesítették a következő módon: A nevezett András literatus birtokjavainak a felét in possessionibus Bancha, Alpar, Thyl, Wyzka et Zenthiwan in Bachiensi ac medietatem totalis possessionis Gewdelew in Pesthiensi comitatibus, amelyek öröklött birtokai, necnon medietatem Mezewzenthgewrgh in Hevesiensi ac Janosd vocatis in Byhoriensi, amelyek zálogbirtokai, a fele birtokok minden tartozékával egyetemben átadta a nevezett Hathwan-i Menyhértnek és mindkét nembeli örököseinek, míg Hathwan-i Menyhért átadta javainak a felét, u.m. medietatem oppidorum suorum Naghhathwan in Hevesiensi ac Kyshathwan et possessionis Bessenyew in Pesthiensi comitatibus, a Naghhathwanban lévõ castellum felével, továbbá a Naghhathwanban és Bessenyew-n szedetni szokott vám felével és az elsorolt városok, birtok, várkastély felének a tartozékaival átadta András literatusnak és feleségének Dorottyának, a néhai Hathwan-i Gáspár leányának, és Annának, András literatus és Dorottya leányának és mindkét nembeli utódainak, egyik fél sem tartván fenn az átadott javakban magának semmiféle jogot. Ha idők folyamán valamelyik fél gyermektelenül találna meghalni, javai az életben maradt félre szállnak.”

Mint látjuk, az okiratból kiderül, hogy Hatvani I. Menyhért ekkor már nem élt. Fia, II. Menyhért és „Andreas literatus, a budai vár udvarbírája (…) egymást kölcsönösen osztályos testvérekké fogadták”. András deák (literatus) felesége Hatvani Dorottya, Hatvani Gáspár lánya. Mivelhogy Hatvani II. Menyhért gyerekeiről nem esik szó, következik, hogy nem voltak gyerekei vagy ekkor már nem éltek. Később sem értesülünk II. Menyhért gyerekeiről, ezért kézenfekvő az a feltevés, hogy a Hatvani Dorottya által örökölt birtokrész és Hatvani II. Menyhért birtokrésze, azaz az egész Hatvani birtok megegyezés alapján került András, a budai vár udvarbírája és felesége Hatvani Dorottya birtokába[55], majd később Anna lányuk örökébe.

Andreas literatus, a budai vár udvarbírája”, jól ismert a szakirodalomban: Báncsai vagy Báncs(a)y vezetéknévvel szerepel az okiratokban és bizonyára az ősi Báncsa nem sarja ugyanúgy, mint a Hatvaniak is: de genere Bancha. Ezt az állítást a felsorolt birtokai is alátámasztják: „Bancha, Alpar, Thyl, Wyzka et Zenthiwan in Bachiensi”. Báncsai András 1490-ben a királyi tanács tagja[56], 1493. december 22. és 1498. június 5. között a budai vár udvarbírája, 1492-től Csongrád vármegye főispánja[57], és ebben a minőségében 1505-ben részt vesz a rákosi országgyűlésen[58]. 1494 táján 237 jobbágyporta ura[59]. A kor szokása szerint a deák (lit(t)eratus) melléknév tanult emberre utal.

Báncsai András és Hatvani Dorottya házasságával a Báncsa nem két ága ismét egyesült. Anna lányuk révén pedig a birtokaik is egy kézbe jutottak[60].

Báncsai Anna férje György deák volt. György deákkal egy 1510-ben íródott végrendeletben találkozunk[61]. Itt tanúként Pesthi György deák (dictis Thathensis) névvel, míg a végrendelet végrehajtói között, mint Tatai György deák szerepel. Egy évvel később, a végrendelet átírása alkalmából a pesti plébános „nobilis et circumspectus” jelzőkkel illeti, ami csak nemeseknek és városi patríciusoknak járt. 1512-ben egregius Pesti György deák birtokot vásárol Pest megyében, majd 1514 és 1517 között Pesthi Thatensis György deák a pannonhalmi apátság „provisor seu scriptor curia”-ja. 1521-ben egregius Pesthi Thathensis György deák budai szőlőjét egy újlakira cseréli.

Kubinyi András idézett cikkében a következőket olvashatjuk: „Tatai György neve tanúsága szerint tatai, mezővárosi polgárfi lehetett, aki deákműveltséget szerezve földesúri tisztviselőként bejutott a nemességbe. Pestre költözvén az itteni patríciátushoz számított. Vagyonát birtokok zálogba vevésével és főleg házasságaival növelte. Első apósa Felhévizi Nagy Imre azonos társadalmi körből került ki, mint veje. A jogilag mezővárosi Felhévízről, Buda külvárosából származott, ahol a földesúr káptalan provizora lett. 1505-ben a budai Mondolás szőlőhegyen 298, 1510-ben 107 köböl bora termett. A szőlő 1555-ben jogilag (mert közben Buda török kézre került) unokájáé. 1514 körül már volt provizor, 1519-ben pedig óbudai, később szintén unokájára szállott, szőlőjét említik.” Ebből a házasságból György deáknak két gyereke születet: György és Dorottya.

György deák második felesége Báncsai Anna volt, aki behozta a házasságba az örökölt Báncsai és Hatvani birtokokat. Ebből a házasságból egy fiú, János született.

György deák Dorottya lányáról nem sokat tudunk. A két fiú féltestvérről azonban egy 1555-ben megfogalmazott egyezség fontos információt szolgál[62]. Idézem az okirat regesztáját:

„Body György prépost és a leleszi kvt. előtt Pesti Tatai másként Hatvani György diák és két nejétől, Felhévízi Nagy Margittól és Bánchy Annától származó György és János nevű fiai meggondolván az élet múlandóságát, egymást birtokaikra nézve, amelyek a jelenben török kézen vannak, de ha Isten az ország régi határait visszaadja, a kezükbe jutnak, egymást kölcsönösen örökösöknek jelentik ki. György birtokai: Maglódon Pest m. a néhai Maglódi János birtokai, Gödöllő (Geudeuleu) szintén Pest megyében, Bél b. Somogy m., u. ott négykerekű malom a Balaton lefolyásán, Felhévízen Pilis megyében kőház, amely a néhai Nagy Imréé volt és szomszédjai keletről Faddy Demeter, nyugatról Zenthgróthy Antónia; mészárszékek, az iskolával szemben levő malomhely (quendam locum urtius molendini in fluvio Danubii contra scolam seu ludum literarium eiusdem oppidi), továbbá hét szőlő: in Mondolas kettő, in Fertal una, in Nándor una, in Rezinal una in Budensi, in Feyr Eghaz in Veteri Buda similiter duae, Budán kőház, amelynek szomszédjai keletről Vas Mihály, nyugatról Zabó János; Pesten kőház a piacon (in theatro) keletről Feordos Ferenc, nyugatról Záz István házai közt, végül Ecser puszta Pest megyében. Hatvani János birtokai: birtokrész Nagyhatvanban, Csongrád br. Csongrád, Nagybancsa br. Bács, Bezen b. Kishatvan p. Pest megyékben. Ha mindkét ág magtalanul kihalna, a birtokok szálljanak a néhai Danch Pál fiára Farkasra és Székesfehérvári Ghémes Farkas és felesége Thúri Zsófia leányára Katalinra.

Az okiratból megtudjuk, hogy apjuk „Pesti Tatai másként Hatvani György deák”, azaz ekkor György deák a Hatvani birtoknevét viselte, tehát Hatvani I. Györgyként tarthatjuk számon. Hogy tényleg rokoni kapcsolatban volt-e a Heves megyei Hatvaniakkal, azt nem tudjuk, de ki sem zárhatjuk. Tatai illetősége sem enged erre vonatkozóan semmilyen következtetést: ebben az időben több megyében találunk Hatvaniakat. Harminc évvel később feltehetően ugyanez a Hatvani János Pest megye és a solti szék szolgabírája[63].

Nincs tudomásunk (Pesti Tatai, másként) Hatvani I. György deák fiainak, Hatvani II. Györgynek és Hatvani Jánosnak közvetlen utódairól. A török hódoltság alatt és utána is az ország több megyéjében találkozunk Hatvaniakkal, de közvetlen genealógiai kapcsolat az itt leírt Heves megyei Hatvani családdal nem mutatható ki. Közvetett következtetések azonban sejtetnek valamilyen rokoni kapcsolatot köztük.

Az örökösödési egyezségben szereplő Danch (Dancz, Dancs) és Ghémes család bizonyára rokoni kapcsolatban állt a Heves megyei Hatvaniakkal. Érdekes, hogy ekkor a Dancs család Gömör vármegyében volt birtokos, ahonnan később Közép-Szolnok vármegyébe költözött és rokoni kapcsolatba került az ottani Hatvaniakkal.

A Heves megyei Hatvaniak nemzedékrendjét a Függelékben közlöm két táblában.


 

Függelék





Hatvani1_Seite_4.jpg



 

Irodalomjegyzék

 

ANJOU V.

Nagy Imre: Anjoukori okmánytár, V., MTA, Budapest, 1887

ANJOU VI.

Nagy Imre: Anjoukori okmánytár, VI., MTA, Budapest, 1891

AÖG

Archiv für österreichische Geschichte, Bd. 59, Wien, 1879

BÁRÁNY 2004

Bárány Attila: Zsigmond király 1416-os angliai kísérete. In: Aetas, Budapest, 2004. 3-4. szám, www.aetas.hu/2004-03-04/barany.pdf

BÁRTFAI 1936

Bártfai Szabó László: Pest megye történetének okleveles emlékei 1001-1599-ig, Budapest, 1938

BERZEVICZEY 1881

Berzeviczey Edmund: Berzeviczei Pohárnok István élete. In: Századok, XV., Budapest, 1881, 35-58

BOROVSZKY 1896

Borovszky Samu: Heves vármegye, Magyarország vármegyéi és városai sorozat, Budapest, é. n.

CPL

Codex Palatinus Latinus, Bibliotheca Apostolica Vaticana

ENGEL 2001A

Engel Pál: Magyarország világi archontológiája 1301-1457, I-II., Magyar középkori adattár CD lemez, Arcanum, 2001,
ISBN: 963861188X

ENGEL 2001G

Engel Pál: Középkori magyar genealógia, Magyar középkori adattár CD lemez, Arcanum, 2001, ISBN: 963 86118 8 X

FEJÉR 2004

Fejér, Georgius: Codex Diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis, Budae 1829—1844, voll. I—XI., CD lemez, Arcanum 2004,
ISBN: 9639374997

IVÁNYI 1886

Iványi István: Báncza vagy Bancsa, egy bácsmegyei régi helység. In: Századok, XX, Budapest 1886, 908-911  

KARÁCSONYI 1900

Karácsonyi János: A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig, I., Budapest, MTA, 1900

KUBINYI 1964

Kubinyi András: A budai vár udvarbírói hivatala (1458–1541). In: Levélári közlemények, 35. évf., 1. szám, MTA, Budapest 1964, 67–98

KUBINYI 1966

Kubinyi András: Budai és pesti polgárok családi összekötetései a Jagelló-korban, In: Levéltári közlemények, 39. évf., 2. szám, MTA, Budapest 1966, 227-291

KUBINYI 1988

Kubinyi András: Bárók a királyi tanácsban Mátyás és II. Ulászló idején. In: Századok, 122. évf., Budapest 1988, 147-215

KOVACHICH 1818

Kovachich, Nicolaus: Sylloge decretorum Comitalium inclyti Regni Hungariae, Pestini, 1818

MUHORAY 1896

Muhoray Alfonz: A Horváti és Palisznai családok. In: Századok, XXX., Budapest 1896, 941-942

NAGY 1857

Nagy Iván: Magyarország családai, Pest, 1857-1868

NAGY 1886

Nagy Albert: A heraldika vezérfonala, Budapest, MTA, 1866

RRBA

Land, C. H. de: Regesta sive Rerum Boicarum Authographa…, XII, Monaci, 1849

SIEBMACHER 1899

Siebmacher’s: Der Adel von Kroatien und Slavonien, Nürnberg, 1899

SMIČIKLAS 1913

Smičiklas, Tadeusz (szerk.): Codex diplomaticus regni Croatiae, Dalmatiae ac Slavoniae. Diplomaticki zbornik kraljevine Hrvatske, Dalmacije i Slavonije, XI, Zagrabiae/Zagreb, 1913

SZALAY 1896

Szalay József: A magyar nemzet története, 2. kiadás, Budapest, 1896

WERTNER 1897

Wertner Mór: A Horvátiak elei. In: Századok, XXXI., Budapest, 1897, 514-518

WILCZEK 1896

Wilczek Ede: A Horváthy család lázadása és a magyar tengervidék elszakadása. In: Századok, XXX., Budapest 1896, I. (617-633), II. (705-715), III. és befejező rész (804-822)

ZAVODSZKY 1922

Závodszky Levente: A Héderváry család oklevéltára, 2. k., MTA, Budapest 1922

ZICHY 1888

Zichy Ferenc: A Zichy és Vásonkeői gróf Zichy-család idősb ágának okmánytára - Codex diplomaticus domus senioris comitum Zichy de Zich et Vásonkeő, MTT, Budapest, 1888

ZSIGMOND I.

Mályusz Elemér: Zsigmondkori oklevéltár, I., MTA, Budapest, 1951

ZSIGMOND II./1

Mályusz Elemér: Zsigmondkori oklevéltár, II./1, MTA, Budapest, 1956

ZSIGMOND III.

Mályusz Elemér: Zsigmondkori oklevéltár, III., MTA, Budapest, 1993

ZSIGMOND V.

Mályusz Elemér: Zsigmondkori oklevéltár, V., MTA, Budapest, 1997

ZSIGMOND VI.

Mályusz Elemér: Zsigmondkori oklevéltár, VI., MTA, Budapest, 1999

ZSILINSZKY 1891

Zsilinszky Mihály: Csongrád vármegye főispánjai. In: Századok, XXV, 629-662, Budapest 1891

 



[1] ENGEL 2001G

[2] DL 7309, ZSIGMOND I., 217/21. o.

[3] DL 8028; ZSIGMOND I., 3775/412. o., ZSIGMOND I., 3826/418. o.

[4] DL 8890; DL 8891; ZSIGMOND II./1 2715/317. o.

[5] DL 38978; ZSIGMOND II./1 2718/318. o.

[6] SZALAY 1879, II.

[7] DF 287745; CPL 701, f. 308b; ZSIGMOND III. 3167/721. o.

[8] BÁRÁNY 2004, 16. o.

[9] DL 92478; ZSIGMOND V., 1497/410. o.

[10] DF 290201; AÖG 59 (1879), 104; ZSIGMOND V., 2204/587. o.

[11] DF 287745; CPL 701, 223a; ZSIGMOND V., 2271/603. o.

[12] DF 287745; CPL 701, 411b; ZSIGMOND V., 2280/605. o.

[13] DF 234143; ZSIGMOND V., 1811/485. o.

[14] ENGEL 2001A

[15] A bemutatott okiratokon kívül ugyanebből a korból több más okiratot is ismerünk, melyben szerepel egy Hatvani Miklós nevű személy, néha László testvérével együtt, de bizonyossággal állíthatjuk, hogy nem Horváti/Hatvani Miklósról van szó. Ez a Közép-Szolnok vármegyében birtokos nemes család valószínűleg valamilyen rokoni kapcsolatban állt a Heves megyei Hatvaniakkal. Ez okiratilag nem támasztható alá, közvetett következtetések viszont valószínűvé teszik.

[16] BÁRÁNY 2004, 22. o.

[17] RRBA, XII, 1418 18. Sept. 295. o.; ZSIGMOND VI., 2364/584. o.

[18] WILCZEK 1896, 621. o.

[19] SIEBMACHER 1899, Horvat I. de Palisna család címere

[20] WERTNER 1897

[21] ENGEL 2001G, Báncsa nem

[22] SMIČIKLAS 1913, 341/449. o.

[23] MUHORAY 1896

[24] ANJOU V., 314/516. o.

[25] ANJOU VI., 173/262. o.

[26] ld. a 3. lábjegyzéket

[27] ZICHY 1888, V., 50/53. o., 55/58. o., 77/85. o., 232/272. o., 252/293. o., 268/314. o.

[28] ld. a 16. lábjegyzéket

[29] BOROVSZKY 1896, 144. o.

[30] KARÁCSONYI 1900, I., 196. o.

[31] ENGEL 2001G, Báncsa nem

[32] FEJÉR 2004, IV/1, 146. o.

[33] FEJÉR 2004, IV/2, 148-149 o. Karácsonyi i. m. ugyanezt a forrást adja meg, de (esetleg elírás folytán) az 1252-es évet adja meg.

[34] Praeneste, ma Palestrina kisváros Rómától 40 km-re keletre

[35] Magyar Katolikus Lexikon „Báncsa István, Báncha, Váncha” címszó alatt: http://lexikon.katolikus.hu/B/B%C3%A1ncsa.html

[36] FEJÉR 2004, IV/1, 341. o.

[37] u. o. : Comes Cletus genero suo, prefato Comiti Bencentio

[38] ENGEL 2001A, Saskő cikkszó alatt

[39] ld. a 23. lábjegyzéket

[40] FEJÉR 2004, X/7, LXXX,

[41] ENGEL 2001A, VI. Az aula tagjai, 1432

[42] ZÁVODSZKY 1922, 389/365. o.

[43] BERZEVICZEY 1881

[44] FEJÉR 2004, X/7, CCCXVI, 675. o.

[45] DL 70282

[46] NAGY 1886, 148. o.

[47] DL 16744, DL 16780, DL 16781, DL 16782, DL 16783, DL 16921, DL 16922,

[48] DL 57812

[49] DL 57823, DL 102922

[50] NAGY 1857, X., 304. o., illetve ott idézett KOVACHICH 1818, I., 433-437 o.

[51] DL 102922

[52] DL 56264

[53] DL 19904

[54] DL 90256

[55] DL 59824

[56] KUBINYI 1988, 208. o.

[57] ZSILINSZKY 1891, 661. o.

[58] IVÁNYI 1886, 910. o.

[59] KUBINYI 1964, 94. o.

[60] BÁRTFAI 1936, 1170/303. o.

[61] KUBINYI 1966, 271. o.

[62] BÁRTFAI 1936, 1588/393-394 o.

[63] BÁRTFAI 1936, 1716, 1717/422 o.


Creative Commons License Dr. Hatvany Béla Csaba 2002-2017 Némely jog fenntartva.
Web Stats Analyzer